Újra maratoni távon bizonyítottak a TOF csapatai

Három csapattal is részt vett a TRANS-O-FLEX Hungary a 31. SPAR Budapest maratonon – akárcsak a tavalyi évben. A Flora maraton stafétában csapatonként 4 fő, egymást váltva teljesítette a 42,2 km-es távot.

Az időjárás kedvezett a futóknak, szinte végig napsütésben róhatták a kilométereket. A maratonversenyek semmihez sem hasonítható hangulata külön doppingolhatta a résztvevőket – a forgalmasabb szakaszokon szurkolók biztatták a futókat, egyes pontokon még zene is felcsendült.

A futásban is megmutatkozott a cég egységessége: a TRANS-O-FLEX három csapatából kettő szinte teljesen azonos idővel teljesítette a maratoni távot. A legjobb időt elérő csapat 4 óra 18 perc futás után ért célba. Abban azonban minden résztvevő egyetértett, hogy nem a helyezés vagy az elért időeredmény volt a lényeg, hanem maga a teljesítmény, amelyre mindannyian joggal büszkék. A TRANS-O-FLEX így ismét bizonyította, hogy igazán sportos csapatot alkot.

A futócsapataink:

Táv 1. csapat 2. csapat 3. csapat
12 km Berla Andrea Kemenes László Bokor Barbara
9,4 km Őrsi Krisztián Kelemen Gábor Bodocz Sándor
7,9 km Tengely Emese Marosi Adrienn Szalontai Tímea
12,9 km Csákó Dániel Szabó Ákos Harmati Benjámin