RacioNet Honvéd

Továbbra is támogatjuk a Honvéd vízilabdásait

Aki járt már a Kőér utcában a Honvéd férfi vízilabda csapatának valamelyik mérkőzésén, az biztos bevéste az emlékezetébe, hogy a medencét körbevevő hatalmas táblák között 2 trans-o-flexeset is látni. A táblák egyelőre maradnak: 2015-ben is a csapatjátékra koncentrálunk Kiss Gergőékkel, és maradunk a Honvéd gárdájának támogatói.

Az előző évben az együttműködés keretében többször is jártunk a fiúk meccsein szurkolóként, és csaknem a teljes keretet elhívtuk a zánkai csapatépítő tréningünkre, ahol a szerencsésebbek akár egy sárkányhajóban lapátolhattak Kiss Gergővel, vagy préselődhettek be a Trabantba Illés Sándorékkal. A novemberi partnerrendezvényünk első felében pedig a csapat olimpiai bajnok játékosai, Gergely István és Kiss Gergely sztoriztak Hajdú B. István kérdéseire válaszolva.

Legutóbb a december 22-i Vízilabda Gálán voltunk jelen, ahol a Honvéd csapatának 10 évvel ezelőtti Bajnokok Ligája győzelmét ünnepelték – egymás ellen mérkőzött az akkori és a mostani Honvéd együttes. A szünetben Mezei Dániel sportriporter által vezetett gyors kvízben vehettek részt a nézők, akik közül a helyesen válaszolóknak a trans-o-flex futárrá alakult Mészáros András kollégánk kézbesítette ki azonnal a nyereményeket.

A vízipólósok célja, hogy ebben az idényben is a legjobb 6 között szerepeljenek, sőt, szeretnének a végjátékban az érmekért is harcba szállni – mint legutóbb a Magyar Kupában, ahol bronzérmet szereztek. Jelenleg a tabella 4. helyén állnak, helyzetük nem könnyű, hiszen csupa válogatott és külföldi játékossal megspékelt csapat áll előttük, de minden meccs előtt úgy ugranak vízbe, hogy hisznek magukban, a céljaikban, és küzdenek az utolsó pillanatig.